2011. március 29., kedd

Első biciklizés az idén

Hurrá tavasz, végre előkerült a pincéből a biciklim.
Tegnap este apa felfujta a kerekét és beállította az ülést. Ma pedig délután mikor jött értem anya hozta a biciklimet. Épp hogy megettem az uzsonámat egyből kérdeztem is : "Hoztad a biciklimet?"
Nagyon örültem mikor láttam ott van. Gyorsan felöltöztem és tűz ki az udvarra, pattantam is fel rá és tekertem. Igaz a fékezést gyakorolni kellett mert tavaj óta elfelejtettem. A lábamat tettem le és úgy akartam fékezni, de anya elmagyarázta hogyan is kell ezt csinálni és hamar bele is jöttem.
Aztán még kicsit a ping-pong asztal körül még mehettem és jöttünk haza mert apának az unokatestvére Árpi itt volt.
De ha minden igaz és az idő is engedi már reggel mehetek biciklivel és ezentúl ha csak nem esik az eső azzal is jövök haza.





2011. március 26., szombat

Larával

Szombat délután Lara és Linda lejöttek hozzánk.
A két lány egész jól el voltak. Kezdetben rajzoltatok, aztán kirakós játékkal játszotatok, majd minden jött amit találtatok...ugrálós labda majd papucs csere és kiabálva szaladgáltatok. Mivel Lara megéhezett így a csajszik leültek enni pörit, tarhonyával. Dominik az elején még aktívan ugrált Linda kezében ő is evet majd pihi-szuszi. Lara kicsit elfáradt és haza akart menni a mamájához na ekkor Szandinál eltörött a mécses ennek láttán Laránál is,de mivel a zsivajra Dominik felébredt ő is elkezdet sírni...a 3 gyerek egyszerre...
Szépen eltelt a délután apa autót szerelt, anya meg kicsit vasalt, kicsit teregetett, kicsi pletyi...több ilyen kéne!!








2011. március 25., péntek

Séta ovi után!

Mivel ma péntek van így ebéd után haza jöhettem az oviból!
Anya, Dominik Anikó és Márk jöttek értem.
Sétáltunk egy jó nagyot jött apa is és Anikó öccse is Tibi. A két pici Dominik és Márk elaludtak a baba kocsiban én meg büszkén toltam az öcsémet és a sok néni megdicsért milyen ügyes voltam.
Miután elköszöntünk anyáékkal elmentünk a boltba és utána apa elvitt minket a McDonalds-ba és kaptam csokis fagyit...ez kell a torkomnak műtét előtt! :)


 

Egyedűl hintázok

Egyik nap mikor anya értem jött az oviba meglepődve látta tudok egyedűl hintázni, hajtom ahogy a nagyok.
Panka tanította nekem ő az ovis társam, aki jövőre már nem lesz velem mert megy suliba.

2011. március 22., kedd

Dominik első etetése az etető székben

Még csak 6 hónapos vagyok, de már időnként az etető székben eszem.
Mert a hordozóból már szinte kimászom, így anya jobbnak találta bekötni az etetőben.
Nagyon tetszik mert a tálcáját lehet püfölni...

Dominik 6 hónapos

Már nem igen fogadom el anya cicijét...
Már az égbe van a popóm nagyon akarok mászni, kicsit kúszok.
Add ide...már tudatosan használom és kérem így a dolgokat.
egyedül iszom a teát, tápszert. Nem kell fognia senkinek az üveget.

                                    

Alexandra alvás vizsgálata

2011 március 3.án csütörtökön este 20 órára kellett bemenni a sote gyermek osztályára.
Én jól éreztem magam nagyon szép tiszta korház volt a szoba olyan volt mint egy gyerek szoba. A néni aki a vizsgálatot csinálta egész éjjel velünk volt figyelt engem. Anya is ott aludt nem hagyott egyedűl.
Ez e vizsgálat azért kellett mert nagyon nagy a garat mandulám és ez a viszgálat dönti el kell e műteni vagy sem. Az eredmény : Műtét...április 12.-én

Dominik 5 hónapos

Már mondom: - dádá,
                      - addá,
                      - tátá
                      - anya dádá
                      - tente
                      - gyeje
Már hasra tudok fordulni!!
Csücsülőbe behúzom magam és így legalább már több mindent látok!
A zoknimat rendszeresen lehúzom és rágcsálom. Cumimat ki ill.be tudom tenni a számba.
Amiket eszem: - vaníliás dannone puding,
                       - húsi leves
                       - turmixolva pöri
                       - joghurt keksszel
                       - banán (ezt imádom)
                       - Monte
Ittam már szívó szálas alma lét! :)
És ha meglátom a nő véremet Szandit extázisba esek nagyon szeretem őt!!!!!!!!!!!!
Sokat szoktunk hancurozni! Íme egy kis ízelítő az esti játékból.....



Dominik 4 hónapos

Ma ettem először bébi ételt. Paradicsomos burgonyát az egész üveggel megettem! Megtaláltam a lábaimat már megtudom fogni és nagyon szeretek vele játszani, egész nap el vagyok vele.




Dominik első télapója

Hozzám is eljött a télapó!
Nagyon örültem neki...sok mindnet kaptam de mivel én még nem ehettem meg őket ezért a testvéremnek Szandinak adtam!


Dominik 3 hónapos

Most ettem először joghurtot keksszel illatve banánt keksszel.
Próbálkozom az átfordúlással hasról hátra és vissza.
Papáéknál is voltunk Sirokba, le is lettem fotózva Zsombival az unoka tesómmal no meg papával.


Dominik 2 hónapos

Éjszaka az ujamat tudatosan a számba tudom venni. Szeretek vele cumizni persze apának nem tetszik!
Mondom már: - gágá, heő, geő, gigi

2011. március 11., péntek

2011 Alexandra farsangja az oviban

Doktor néni voltam farsangkor. Reggel anya bevitt az oviba és egyből kezdődött a fotózás egy bácsi fényképezet.
Aztán délután anya és apa jöttek értem minden csoportba bementünk mert mindenhol feladat várt. Nagyon tetszett apa jött minden hová velem!







Alexandra 4 éves

Nagyon repül az idő már 4 éves vagyok.
Most csak kis családi bulit tartottunk minden csupa lufi nagyon tetszett jól éreztem magam és a testvérem is.
Szépség és a szörnyeteg tortám volt kaptam egy scooby doos plüss kutyust, egy aquabeads utazó szettet. Ez gyöngyös játék formát kell kirakni ráspriccelni vízzel és megszárad 3D-ben.
A kedvencemet főzte anya szilvás gombócot.





Megszületett a kisöcsi Dominik

2010 szeptember 6.-án már reggel olyan fura volt anya pocija mintha görcsölne, legalább is alig bírt lépni mintha kiesnék belőle.
De azért Szandit elvitte anya oviba. Érte menni már nem tudott mert ez az érzés délutánra sem szűnt meg.
Este 10-kor már nagyon kellemetlen volt erősödött a fájdalom de még elviselhető volt.
2010 szeptember 7.én egész hajnalban fájásai voltak semmit nem aludt, apa próbált segíteni lélegzet vele így könnyebb volt elviselni.
Reggel fél 6-kor már erős volt és felhívták a doktor bácsit, azt mondta nem vagyunk elkésve 5 perces fájásokkal menjünk be a kórházba. De ekkor még senki nem tudta hogy ez volt az utolsó 5 perces ezek után már 2 percenként jöttek a fájások. Apa áthajtotta játszó téren és beparkolt a kapuba így száguldoztak a kórházba csak eltérítettek. Lekanyarodtunk egy benzinkútra ott már toló fájása volt anyának. Nem értek volna be így hívtak egy mentőt anya átszállt, apa meg jött utánunk kocsival.
Beértünk végre a kórházba nagyon pörögtek az események semmire nem volt idő még a folyosón elfolyt a magzat vize anyának. Gyorsan felfektették a szülő ágyra 2 perces fájásokkal 4 ujjnyira nyitva volt. Apa épp az utolsó percben ért be. 20 percen belül gát védelemmel megszülettem. Szép fekete hajjal 3350g és 53cm-el.
Nagyon ügyes volt anya, ellenben Szandival ez a szülés szinte nem is fájt.Mindig azt csinálta amit az orvosok mondtak és nem is kiabált (annyira) csak kicsit.